reblog

most hajnali 2 óra van, a kisfiam fél egykor felkeltett és egy órán keresztül nem tudtam elaludni

A nem jött haza, és én hívtam négyszer de nem vette fel, hagytam neki hangüzenetet, talán az elsőt egész eddigi életünkben, hogy nem bírom ki a két hónap próbaidőt, mert akkor minden este ugyan ilyen lenne és erre képtelen vagyok egyszerűen nem megy arra kértem, hogy döntsön, hogy döntsön most vagy hát a holnapi nap folyamán, mert belepusztulnék, ha két hónapot ebben a függő helyzetben kéne töltenem, hogy hallgassam, ahogy a taxik átmennek az utcán és nem állnak meg a ház előtt, vagy ha valaki meg is áll az nem Ő és nem, Ő jött haza

ezt nem tudom kibírni, egyszerűen nem megy, belepusztulnék a várakozásba

szóval én innentől kezdve befejezem a reménykedést, hogy a férjem visszatér hozzánk és elkezdem a gyász időszakot, a házasságunk elgyászolását..........biztosan ez is nagyon nehéz lesz és még nehezebb a gyerekeknek elmagyarázni, hogy az apukájuk nem fog többet ide hazajönni, hanem egy másik nénivel él tovább, de szereti őket és nagyon sokszor meglátogat majd minket

nekem azonban vége, nincs tovább férjem és gondolom a válóperes papírokat is hamar át tudjuk pörgetni,

hogy a lelkemben meddig fog tartani a gyász azt nem tudom, biztosan kemény munka lesz, hiszen fel kell építenem magam újra, vissza kell szereznem a nőiességemet, fel kell dolgoznom a megalázottságot, az egyedülléttől való permanens rettegésemet és ebben a munkában szükségem lesz a családomra, a barátaimra, emberekre, akik vigasztalnak, akiknek elmondhatom a hogy mennyire nagyon fáj, hogy milyen borzasztóan szenvedek és mennyire szeretném, ha nem így történtek volna a dolgok, de ha már így alakultak akkor legalább ne haljak bele a dologba, hogy képes legyek egy új kapcsolatot egy valóban tartósat kialakítani, valakivel aki nem érzi a gondolataimat támadásnak

A felhívott és most hazajön

vissza az érzelmek hullámvasútjára, meglátjuk mi jön ki belőle....

Kedves Naplóm!

Kezdem úgy érezni, hogy teljesen és tökéletesen megbolondultam és ennek vannak egészen nyilvánvaló jelei is.

De kezdjük az elején tegnap úgy délután egy órára rendeztem a soraimat, rendbe raktam a kiscsaj által szétszedett lakást és ebédet is csináltam, karfiol levest A kedvencét. Közben ezerszer elbőgtem magam még szerencse, hogy a kiscsaj bevette, hogy megütöttem magam és ezért sírok olyan sokat. Közben megbeszéltem a pszichológussal, hogy elmegyek hozzá, a város másik végébe és kapok bach-virágcseppeket a pánikrohamra, amit elkezdhetek szedni és talán megóv attól, hogy végzetes hülyeséget tegyek. Ami azt illeti elképesztő mennyiségű marhaságon vettem már végig magam az olyan pozitív végkifejletektől, hogy képesek leszünk megoldani a gondjainkat és együtt felnevelni a gyerekeinket, az olyan idiotizmusosokig, hogy kirúgatom a csajt, hogy nem csak a jó oldalát kapja a dolognak............csakhogy ezzel semmit nem érek el, a karma itt is működik és minden hatásnak megvan az ellenhatása

csak és kizárólag azért, mert valaki ellenállhatatlanul vonz és olyan érzésem van mint mikor a szívem a testemen kívül dobog, még nem fogom a férjemet, a gyerekeim apját elhagyni, inkább megpróbálom visszaédesgetni a szívem, vagy elfelejteni, hogy valaha is volt

Közben meg érzem, hogy szenved és őrlődik és elképesztően magas a vérnyomása, lehet nemsokára gyógyszeres kezelésre lesz szüksége  és ő a gyerekeim apja azért, hogy mellettem maradjon túl magas ár egy szívroham vagy egy agyvérzés

most nagyon magányosnak érzem magam és most megértettem anyámat is, aki ugyan ebben a helyzetben bejött a szobámba - én akkor 11 voltam -, és elmondta, hogy kapott egy levelet apám szeretőjének a férjétől, amiben az állt, hogy apám megkérte a tőle a felesége kezét....Isztambulban voltunk, akkor hat hónapja, senkit nem ismert, nem voltak barátai, hova is fordulhatott volna? éppen csak az a baj, hogy én ott hirtelen felnőttem, mit Aljosa a Karamazov testvérekben, csak ő emlékeim szerint már majdnem 18 volt

én se tudom senkivel megbeszélni, hogy mit érzek csak a pszichológussal, és tegnap sokáig beszélgettünk A-val is csak az a baj, hogy nála végkép nem merek nyílt lapokkal játszani elvégre nem tudhatom, hogy melyik mondatom lehet olyan hatással rá, hogy fogja magát és örökre kimegy az ajtón, ha tudnám most nem tartanánk itt, de most még nem beszélhetek a szüleimmel, a barátaimmal, a rokonaimmal, hiszen mi a fenét fogok csinálni, ha a végén mégsem válás lesz a dologból? fogadom a szánakozó tekinteteket? a hogy végül mégis visszakullogott hozzád? az ilyen közjátékokat a legritkább esetben követi mindent felejtő megbocsátás.........

és közben meg emészt a féltékenység, ami pedig cseppet sem sajátom, tehát nem is nagyon értem....

ahogy azt se értettem, hogy a hajnali egyig tartó beszélgetésünk után A miért akart szeretkezni velem? mi mozgatja felém, miközben a másikat szereti? mit akar bizonyítani, amikor sokadszorra kijelentette, hogy soha nem volt belém szerelmes? hogy lehet ezt a két dolgot kettéválasztani egy párkapcsolatban? én most már így gondolom, sajnos nagyon szerelmes voltam belé az első évben, bálványoztam és rajongtam érte és enélkül az érzelem nélkül biztosan nem bírtam volna ki a természetét, persze azt hazudtam, hogy nem, én se szerettem őt soha, de csak azért mert abban a játszmában, amit most játszunk, nem a legjobb kiindulási állapot a totál lúzer szint.....

a másik ami rohadtul szar az az, hogy folyamatosan a lányról beszél, azt már mondtam, hogy megmutatta a képeit, retinámba égett a mosolya, de egyre háromdimenziósabbá válik a képe azáltal, hogy részleteket idéz a beszélgetéseikből és leírja a mozgását, szex után megemlíti, hogy akkor most mi lesz a szegény szerelmes E-vel ááááááááááááááááááááááááááááááá

a szegény szerelmes E az én virtuális valóságomban kutyák által darabokra szaggatva fekszik egy sötét mocsaras erdő mélyén, a véres testrészei süllyednek a nedves talajba, és soha senki még a maradványaira se bukkan rá, csak majd több ezer év múlva egy régészcsoport, de a kevés tárgyi emlék miatt ők se tartják túl nagy jelentőségűnek a leletet.

tegnap beszéltem a pszichológussal, nyugodt voltam már-már rideg, próbáltam tartani a reggel óta tartó higgadtságomat és csak a szüleim tényleg késhegyre menő veszekedésének felelevenítése tudott kibillenteni, de csak annyira, hogy könnybe lábadjon a szemem, de a többi teljesen korrektül zajlott, igaz terapeutám arra a pár apróságra, amit felsoroltam, azt mondta, hogy a terápia szerinte négy évig fog tartani, ha nagyon keményen nyomjuk, akkor talán két év alatt 90 %-osra fel tudjuk majd tuningolni a lelkem...........és akkor majdnem normális leszek, szörnyen hosszú idő és nagyon sok munka lesz, de végül is muszáj, hiszen ha rendbe jövök legalább nem fogok elcseszett gyerekeket nevelni és végül is ez a végcélom

aztán hazajött A és hozott egy pocsék M Kadarkát - az Alexandra szörnyszülöttje - és leültünk beszélgetni, és teljesen jól ment a dolog, A többször kijelentette, hogy mennyire jó, hogy így tudunk beszélni és hogy mennyire jó, hogy ennyi szabadságot adok neki, én végig higgadt és nyugodt voltam, aztán dohányoztunk megcsókolt és majdnem szex is volt, de leállítottam, nem gondoltam, hogy van értelme és racionálisan teljesen igazam is volt csak aztán lefeküdtünk aludni, én a hálószobába, ő a nagyszobába 

és nem tudtam elaludni, csak el-el ájultam, majd felriadtam, és jöttek az érzelmek, hogy hogyan fogom elmondani a dolgot a gyerekeknek és akkor majd a kicsi könyörögni fog, mint annak idején a kishúgom? nagyjából annyi idős most, mint a szüleim válásakor a húgi volt.

 meg akkor innentől kezdve egyedül leszek, és senki mellé nem tudok odabújni, ha gondjaim lesznek, és akkor hogy mondom meg a családnak a húgaimnak, a barátaimnak, a közös barátainknak

és milyen lesz az életem? ilyen és ehhez hasonló dolgok jöttek, meg persze az emésztő féltékenység, mert A megmutatta a lány képeit a neten, és szép szabályos arca van, napbarnított bőre vékony combjai és fiatalabb is jó pár évvel mint én, és a nyugodtságot elsöpörte a félelem, a fájdalom és a bosszúvágy 

végül zokogni kezdtem és bementem A-hoz, és persze miközben megpróbált megnyugtatni kiborult Ő is

azt mondta, hogy fél tőlem és hogy nem érti, ezt a változást

aztán nyugtatásképpen szexeltünk, de képtelen voltam elengedni magam, és hazudtam, hogy jó volt...ő meg kérdezte, hogy akkor a tegnapi beszélgetés meg higgadtság mind hazugság volt-e a részemről, és kimondatlanul ott volt, hogy akkor én most rendszeresen cirkuszolni meg hisztizni fogok-e a jelenlétében, de erre nem tudtam érdemben választ adni...éppen azon pörögtem, hogy megemlítette, hogy a blowjob-om mennyire pocsék, én most se mertem elmondani neki, hogy mennyire nem szeretem a csókját és hogy soha se szerettem

képtelen vagyok őszinte lenni hozzá, félek végleg meggyűlölne

talán jobb is lenne, ha válnánk és négy év múlva, amikor majd készen állok rá elkezdenék egy új kapcsolatot, ha nem lennének a gyerekek biztosan ez lenne a jó megoldás, de így nem tudom...az eszem azt mondja, hogy engedjem el és örüljek neki, hogy vége, hiszen ez a kapcsolat nem volt működőképes, az anya viszont fájdalmasan szűköl bennem és csak bőg, hogy most akkor minden megváltozik

aztán meg egész reggel száguldottak a gondolataim miközben lemostam a teraszt

most meg persze alig akarnak eszembe jutni

a lényeg az, hogy tegnap voltunk vacsin és minden kellemesen zajlott, amíg nem terelődött a munkára a szó

és A kiakadt én meg voltam akkora barom és ahelyett, hogy szépen elvonultam volna a sarokba játszani a gyerekekkel, beszálltam és szembehelyezkedtem, katasztrofális eredménnyel

az elmúlt héten úgy ahogy ratifikált békénk szilánkjaira hullott szét, a cserepek meg a talpamba és a hátamba fúródtak

reggel azzal keltem fel, hogy befogom a szám és soha többet ebben az életben semmilyen helyzetben nem adok tanácsot a munkájával kapcsolatban, nem fogom kifejteni a véleményemet, és nem  fogok még gondolatot sem alkotni ebben a témában

úgy 10 éve tettem egy hasonló fogadalmat, mikor szex után (akkor sokadszorra) úgy mászott le rólam, hogy azt mondta, hogy: "ezt akkor oszd be két hétre"  akkor én megfogadtam, hogy soha nem fogom kérni, hogy legyen szex

és tudom, hogy normális nő az első alkalommal felállt volna és elmegy haza, mondjuk örökre, de én nem vagyok normális, nagyon nem

és akkor most eljutottam az aktuális témámhoz, mert hogy meg kell fogalmaznom magamnak meg a terapeutámnak, hogy mi a célom ezzel az egész kezeléssel, ez a házim holnapra

és tudom hogy szeretnék normális lenni

de azt sem tudom, hogy milyen az, és hogy van-e egyáltalán lehetőségem arra, hogy azzá váljak

A azt mondja, hogy nyomasztó számára, hogy azt kommunikálom, hogy azért szeretném rendbe hozni a párkapcsolatunkat, mert a gyerekeinknek jobb egy működő, kétszülős családban felnőnie, mint egy nem működőben (olyanban, mint az övé) vagy elvált szülők frontvonalai között a senkiföldjén élni és folyamatosan a taposóaknákra ügyelni (ez a helyzet az enyém), szóval úgy gondolja, és különben jogosan, hogy nem a gyerekekért, hanem magunkért kell ezt a kapcsolatot megoldanunk

mert, hogy mi ezt a kapcsolatot elcsesztük

igazából én csesztem el

éppen csak azt nem tudhatja meg soha, hogy miért, és ez egy rettenetesen szemét és inkorrekt dolog volt tőlem, de meg kellett lépnem, bele kellett kapaszkodnom abba a szalmaszálba, amit az Ő megjelenése jelentett abban az időszakban az életemben, mert ha nem teszem meg akkor, minden drámai felhang nélkül állíthatom, hogy már nem élnék

az már biztos, hogy nem én leszek a legszorgalmasabb blogíró, de el is vagyok foglalva és persze néha jó lenne egy kicsit pihenni is, de ez két gyerek mellett szinte megoldhatatlannak tűnik....

pénteken: felhívott és érdeklődött, hogy milyen napom van

szombat: elmehettem kozmetikába, addig játszótérre aztán cukrászdába vitte a gyerekeket

amúgy jól vagyok, van egy csomó ötletem, meg elhatároztam, hogy lenyomom a nyelvvizsgát és jelentkeztem egy ingyenes online felkészítőre

majd össze kéne írnom a dolgaimat

most viszont megyek és adok reggelit a gyerekeknek

. bejegyzés2